Napjainkban kutyáinkat gyakran érintő probléma az allergia, mely lehet eleség eredetű valamint környezeti egyaránt. Az állatorvosok első lépése mindig az úgy nevezett eliminációs diéta tartása, mely során kutyusunk vagy olyan fehérjeforrást kap, mellyel nem volt még dolga, vagy annyira apróra méretezett fehérjéjű eleséget fogyaszt, amellyel a szervezete fel tudja venni a versenyt (utóbbi tápok úgy nevezett hidrolizált fehérjékkel dolgoznak). Fontos, hogy az allergia nem csak bőrtünetekben jelentkezhet, hanem gyomor- és bélpanaszokkal, felszívódási zavarokkal. Utóbbi panaszok miatt a Calibra állatorvosok bevonásával készült tápja kifejezetten könnyen emészthető fehérjeprofillal jellemezhető (a rovarfehérje mellett krill is van benne), míg a szénhidrátforrása rizs keményítő, az egyéb energiákat pedig a kókuszolaj szolgáltatja.
Egy eliminációs diéta legalább 6-8 héten át tart, komolyabb esetekben azonban akár 8-12 héten keresztül is folytatódhat. Ez alatt az időszak alatt, miután teljesen átállt kutyánk az adott tápra, nem fogyaszthat semmi mást! Nincsenek jutalomfalatok, nincsenek asztalról lehullott semmiségek, csak a táp!
Mindenképpen állatorvosi konzultáció után javasolt a táp elkezdése és folyamatos állatorvosi felügyelettel tanácsolt a fogyasztása.
Összetétel: rizs keményítő (42 %), rovar fehérje (30 %), szárított alma, kókusz zsír (8 %), kril fehérje (3 %), lenmag (2 %), lazac olaj (2 %), kalcium-karbonát, algák (1 %, Schizochytrium limacinum), frukto-oligoszacharidok (220 mg/kg), β-glükánok (200 mg/kg), mannán-oligoszacharidok (180 mg/kg), Mojave yucca (150 mg/kg), Lactobacillus acidophilus HA – 122 inaktivált (15 x 109 sejt/kg).
Fehérje forrás: rovar és krill fehérje. Szénhidrát-forrás: rizs keményítő.
Analítikai összetevők: nyers fehérje 23 %, nyers zsír 14 %, nyers rost 3 %, nyers hamu 5.5 %, nedvességtartalom 10 %, omega-3 zsírsavak 1 %, omega-6 zsírsavak 1.5 %, kalcium 1.2 %, foszfát 0.8 %, nátrium 0.2 %, EPA (20:5 n-3) 0.3 %, DHA (22:6 n-3) 0.5 %, magnézium 0.1 %.
Táplálkozási adalékanyagok kilogrammonként: A-vitamin (3a672a) 20000 NE, D3-vitamin (3a671) 1000 NE, E-vitamin (3a700) 600 mg, kolin-klorid (3a890) 1200 mg, biotin (3a880) 3 mg, kalcium-D-pantoténsav (3a841) 25 mg, niacinamid (3a315) 30 mg, cink (3b606) 200 mg, vas (3b106) 87 mg, mangán (3b504) 42 mg, réz (3b406), 17.5 mg, kálium-jodid (3b201) 0.78 mg, szelén (3b810) 0.3 mg.
Metabolizálható energia: 3,740 kcal/kg – 15.66 MJ/kg.
EU által jóváhagyott természetes antioxidánsokat tartalmaz: tokoferol kivonatok növényi olajból (1b306), aszkorbil-palmitát (1b304) és rozmaring kivonat.
Etetési útmutató: |
|
5 kg |
80 gramm |
10 kg |
140 gram |
15 kg |
180 gramm |
20 kg |
220 gramm |
25 kg |
260 gramm |
30 kg |
290 gramm |
40 kg |
360 gramm |
50 kg |
430 gramm |
60 kg |
490 gramm |
70 kg |
550 gramm |
80 kg |
610 gramm |
90 kg |
660 gramm |
Magyarázat:
RAKTÁRON - Tartjuk a terméket (fenti pipa ), amennyiben épp kifogytunk (fenti !-jel ), akkor is, információink szerint, után tudjuk rendelni
BESZEREZHETŐ - Beszerzési időn belül, legutolsó információink szerint, után tudjuk rendelni
KÉSZLETHIÁNY - Átmenetileg nem utánrendelhető, beszerzési idejét igyekszünk jelezni
ElŐRENDELÉS- Rendelés beérkezése után, kérjük be a terméket a gyártótól, beszerzési idejét külön fogjuk jelezni
A feltüntetett idősávok, az eddig tapaszt beszerzési idők. Kiemelt időszakokban, pár napos késés lehetséges!
7 munkanapon túli beszerzési idő esetében, mindig jelentkezünk, illetve ha a a gyártó más időpontot igazol vissza és hosszabb időt kell várni!
Kérlek vedd figyelembe! Feladás, az összes termék beérkezése után történik. Feladás után:
HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS esetében 1-3 munkanap
CSOMAGPONT esetében 2-4 munkanap
Kiemelt időszakokban előfordulhat pár nap késés!
Igyekszünk mindent minél előbb kiszállítani!